KRITIKA: Nógrádi-Varga-Janik: Gyerekrablás a Palànk utcában
Ildiko2: Ősbemutató ajándék a jubileumi évadra - 2017.08.04. 22:08
  • Szerintem
  • Szerintetek
    0/10
Egy jó színházi előadás hatását mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a befogadót sem a nézőtér mögötti épületben zajló lagziból kihallatszó Edda Művek összes, sem a nézőtér bal oldaláról beszivárgó kiülős-teraszos szintipop, sem pedig a jobbról dübörgő basszuslavina nem tudja kizökkenteni a műélvezésből.

Janik László színész-rendezőnek a Gyerekrablás a Palánk utcában már legalább a hatodik olyan rendezése, amelyben a szövegkönyv és a dalszöveg is a saját keze munkáját dicséri. Szindbád című zenés mesejátéka 2006-ban, Mátyássy Szabolcs muzsikájával került bemutatásra a Szegedi Nemzeti Színházban, 2011-ben pedig Fazekas Ludas Matyiját hangszerelte át a XXI. századi fülek számára. Sárkányölő Krisztián című bábjátékát 2012-ben az egri Harlekin Bábszínház, 2013-ban a zalaegerszegi Griff Bábszínház, ez év tavaszán pedig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tűzte műsorára.


Varga Bálint zeneszerzővel 2013-ban a Szegedi Várjátékokon, az Oz, a nagy varázslóval kezdődött a közös munka, és két évvel később a Csukás István ifjúsági regényéből készült zenés művel, a Keménykalap és krumpliorral folytatódott. Az idén 15. jubileumi évadját ünneplő fesztiválon került bemutatásra a Gyerekrablás a Palánk utcában című családi musical. Az idén hetven éves költő, író, újságíró Nógrádi Gábor a fiainak, Bencének és Gergelynek írta a regényt, melynek eredeti címe Hecseki és a gyerekrablók volt. A műből készült 1985-ös ifjúsági filmvígjáték is puszta véletlenségből kapta meg végleges címét. „A film címe Gyerekrablás a Kakas utcában lett volna, de a filmforgatáson, egy esős felvételen véletlenül látszott a valódi utca valódi névtáblája Pesten, a XV. kerületben, és nem ismételhettük meg a jelenetet.” - meséli a szerző.


A 250 oldalas regényből filmszerűen pergő rövid, frappáns jelenetekből és fülbemászó dallamokból összeálló színpadi játék kerekedett. A díszlet, a jelmez, a rekvizítumok - mind jelzésszerűek, de csak éppen annyira, hogy konkrét helyen és időn túlmutató igazságok helyszínévé tegyék a színpadot. A több szálon futó cselekmény központi témája a válás és annak fájdalmas következményei – a gyerekek szemszögéből. Az előadás fontos summázata, amikor a fiatalok egy dalban kérik számon szüleiktől, hogy miért nem szólhatnak bele a felnőttek életébe, és vajon mi az, amit ők jobban tudnak a kicsiknél. A gyerekszereplők természetes világát kiválóan ellensúlyozzák a felnőtt színészek karikatúraszerű alakításai. Ilyennek látnak bennünket a gyerekek: elrajzoltnak, mesébe illőn gonosznak vagy jóságosnak. Mint amilyen a Büky Bea által megformált l`art pour l`art szökevény Bodor Dorottya, Rácz László megalomániás-zabálós Tóth Gáspárja, Kiss Kata Szomszédok teleregényből kölcsönzött, Janka néni attitűddel átitatott Róza nénije, Hajdú László kezdődő Parkinson kóros Károgija, vagy éppen Gömöri Krisztián zsebhitler Portoroki századosa. Nyilvánvaló a kontraszt a jó értelemben vett együgyű gyerekekkel, akiknek egyetlen ügyük csupán az, hogy rend és harmónia legyen a világban. Ennek pedig legelemibb feltétele a szerető családhoz való jog. A két világot összekötő Hecseki Boldizsárt megformáló Széll Attila méltó utódja a filmbéli nyomozót alakító Koltai Róbertnek. A gyerekszereplők természetes színpadi léte, összeszokott társulatokat megszégyenítő csapatmunkája többek között Kopasz Helga kristálytiszta énekhangjának, Sötét Kristóf férfinaivájának, Kancsár Ábel laza eleganciájának, és mindenekelőtt a Kondor Lajcsikát alakító Mari Domokos kivételes tehetségének ad teret.


Varga Bálint keserédes dalai egytől egyig tökéletesen illeszkednek a dramaturgiai szándékhoz, Nemes Roland koreográfusnak köszönhetően pedig a prózai jelenetek folytatását láthatjuk bennük, céltalannak tűnő tánclépések helyett. Az ensemble számok a leghatásosabbak, pedig ilyenkor szinte felére zsugorodik össze a színpad. A szabálytalan, nagyjából négyszög alaprajzú, Mária Terézia korából származó várudvar valódi szociopetális teret eredményez, hiteles keretet biztosítva a tiszta, gyermeki érzelmekkel átszőtt, ízléses eszközökkel mulattató családi estének. Miután a második felvonás közepén Rácz László-Tóth Gáspárról kiderül, hogy Szeged alsóvárosi, már nincs visszaút; minden egyes jelenetet elismerő taps követ. A  sűrűn váltakozó hangulatok  elegyítéséhez, valamint a különböző korosztályú szereplők finomhangolásához nem csupán pedagógusba ágyazott rendező szükségeltetik, hanem olyasvalaki, akinek veleszületett érzéke van ahhoz, mit érdemes kiemelni a régi időkből, leporolni, és átmenteni egy olyan generációnak, aki még hírből sem hallott róla. A Gyerekrablás a Palánk utcában ajánlott irodalomként már bekerült néhány általános iskolai tankönyvbe. De érzésem szerint – Janik László munkájának köszönhetően - a 2017. július 21-i szegedi bemutató újabb jelentős lépés az örökkévalóság irányába.


 


Márkus Judit

Szólj hozzá
Tovább a falamra
hirdetés