KRITIKA: Buborékok (a Kecskeméti Katona József Színház előadása)
Ildiko2: Egy Magyarország alakú buborék - 2012.09.09. 11:09
  • Szerintem
  • Szerintetek
    0/10

Tegnap este láttuk a Thália Színházban  a Vidéki Színházak Fesztiválján a Buborék c. előadást. Tíz pontot adtam az előadásnak, és régen tapsoltam így előadás után.


Bevallom az elején húztam a számat. Idegesített a fiatal színészek túlzott artikulációja. (Kaposvári Egyetem, Mohácsi-osztály) Dühös voltam, mert az éreztem, a színészek nem elég bátrak. Mintha meg lennének szeppenve a fővárosi közönségtől? De miért? Elhiszik, hogy ők nem olyan jók? És ettől a tudattól tényleg elkezdett zavarni a színészi játék. Nem tudom mitől gondoltam ezt. Azt is elfogadom, hogy nincs igazam. Nehéz visszafejteni, miért éreztem ezt. De mintha az  a tény, hogy ez a társulat nem a főváros deszkáit koptatja esténként,  bizony befolyásolná a játékukat. Nehogy valaki félreértse. Nem azt mondom, hogy nem jó színészek. Sőt. Csak mintha nem tudnák magukról ezt olyan magabiztosan, mint azt a fővárosiaktól megszokhattuk. Furcsa volt, nem sztárokat, hírességeket látni a színpadon. Noha sok színészt ismertem közülük, mégsem borította be őket a fővárosi színházak ragyogó lámpafénye. Lám, ezt tenné a főváros?


Mindettől jól bemérgesedtem. Ráadásul idegesített a kezdés, a sok beszéd, talán a színészek is megtorpantak, nem voltak átütőek, áthatóak. De ezzel együtt sokat nevetgéltem, működtek a Mohácsi-poénok. De azután totál mellbe ütött ez az előadás.


Rafinált testvérpár a Mohácsi testvérpár. Még egy ilyen Buborékokba is olyan bombát tud elhelyezni, és adott ponton felrobbantani, hogy beleremegtem.


Amikor a második szünet után megláttam, hogy a piros és a sárga szín után a KÉK jelenik meg a szereplők ruháján - kezdett derengeni a színek jelentése.


Piros volt a kommunista diktatúra színe. Sárgát a zsidóüldözések idején viseltek honfitársaink. Kéket 2004-től "hordunk", az EU-s csatlakozás óta. Ez is egy történelmi panoráma-röntgen lenne magunkról, mint az Egyszer élünk…?


Hirtelen kinyílt a színpad és az értelmezés tere. Amikor Solmay Ignác, földbirtokos (Márton András) bevallja, hogy a felesége és lányai költését úgy próbálta kompenzálni, hogy kártyázni kezdett - de ebbe belebukott, hirtelen más dimenziót kap a család, a darab és az előadás.


Hiszen a felelőtlen túlköltekezés kapcsán eszembe jutott az országunk. Ami Solmay Ignác, földbirtokosra és családjára jellemző, az országunkra is. Egy család története így válik egyben egy ország parabolájává.


Beütött a csőd. A fiataloknak el kell hagyniuk azt a helyet, ahol felnőttek, azaz a Somlay-házat. Ez egyben jelképesen utal arra, hogy minden harmadik fiatal külföldön keresi boldogulását.


A vígjátéki masinéria működik, Demeter nászajándékba adja Tamásnak és Gizellának a Somlay-lakot. De a szülőknek, az öreg Somlaynak és feleségének, Szidóniának (Sára Bernadette) menniük kell Pankotára. Hogy mi ez a Pankota? Hát a világvége. Ezt jelképezi legalábbis Szidónia és Ignác számára. Véget ért az élet. Úgy állnak ott, mint a magyar nyugdíjasok, akik felmérték, itt, Magyarországon fognak meghalni. Esélyük sincs valami mást kezdeni az életükkel. A fiatalok pedig mehetnek máshová. Illa berek-nádak erek. Huss!

Szólj hozzá
Tovább a falamra
hirdetés