KRITIKA: Danton halála
Lodarazs: Danton halála - 2013.10.26. 08:10
  • Szerintem
  • Szerintetek
    0/10

Egy régi „katasztrófaturista” ezt az előadást több szempontból is nagyon várta. Egyrészt mert Alföldi Róbert visszatért a Vígszínházba, méghozzá rendezni. Másrészt Stohl András és Hevér Gábor itt mutatkozott be új színházuk színpadán. Ráadásnak pedig megkaptuk László Zsoltot – egy régi nemzetis nézőnek kell ennél több?


Azt leszögezhetjük, hogy Büchner darabja nem igazán színpadra való. Vagy ha igen, inkább stúdiószínpadra. Filozófikus mű, ami rengeteg kérdést felvet, de annál kevesebb dolog történik a színpadon. Nézőtársam például kifejezetten unalmasnak találta az előadást. Szerintem ha a néző hozzászokik, hogy itt most nem az események fognak pörögni (esetleg ismeri is a darabot), akkor még élvezni is tudja.


Alföldi kihozta a darabból a maximumot. Értjük, hogy pályájának ezen a pontján miért pont ezt a darabot választotta: a zsarnokság, a „nincsen erkölcs terror nélkül” erős kérdéseket vetnek fel sajnos ma is. Danton, a lusta és élvhajhász forradalmár (Stohl András) ideje leáldozott, bár régebbi érdemeit nem vitatják, a megvesztegethetetlen és szupererkölcsös Robespierre (László Zsolt) mellett nincs létjogosultsága. Csak az a kérdés, hogyan győzzük meg a népet, az esküdteket is erről – de hát őket csak jól kell kiválasztani, mint tudjuk...


A színpadkép tökéletes, hideg, kevés díszlet és az is mind fémből, főképp a hatalmas guillotine, amely hol leereszkedik, hol eltűnik. Egy régi nemzetisnek furcsa volt látni, hogy a Víg nem küszködik forráshiánnyal, gyönyörű selyemruhákban és jelmezekben jelennek meg a szereplők. Alföldi nagyon jól bejátszatta a hatalmas teret és ezért talán vissza is vonhatnám az elején tett kijelentésemet, hogy stúdiószínpadon működne inkább a darab, a nagy tér és a távolságok ellenére közel éreztem magamhoz a játszókat. Nem csak azért, mert köztünk is jártak (amikor pontosan mellettünk a nézőtéri ajtót kezdték el rángatni az előadás elején, eléggé meglepődtünk, de csupán Hegyi Barbara és Borbiczki Ferenc „próbáltak” bejutni), az erkélyeken is játszottak, hanem mert minket, a népet folyamatosan megszólítottak, hozzánk beszéltek, kérdeztek tőlünk. A színészek egyébként remekül oldották meg a feladatot, a régi nemzetisek és a vígesek egyként, remek összhangban, nem elütve egymástól játékstílusban vagy felkészültségben. Réti Adrienn számomra külön felfedezés volt, akit eddig csak tévében láttam, fantasztikusan adta elő monológját.


Itt és most, Magyarországon, ez egy fontos előadás. És újranézős, mert a gondolatok később kezdenek el érni.

Szólj hozzá
Tovább a falamra
hirdetés