KRITIKA: A Mester és Margarita-Vígszínház
pajer_hajnalka: Bulgakov: A Mester és Margarita. Vígszínház, 2014 október - 2014.11.01. 09:11
  • Szerintem
  • Szerintetek
    0/10

kritika



DJ Mester


Azt senkinek nem ajánlanám, hogy abból a célból látogasson el  a Víg Mester és Margarita előadására, hogy megismerkedjen Bulgakov művével.   A könyv olvasása nélkül szinte biztosan élvezhetetlen előadás lesz.  Elsősorban azért, mert a könyv narrációját nem emelték át a darabba, sőt, hangsúlyosan nem is törekedtek rá, hogy ez része legyen a dramaturgiának. A darab a bulgakovi narráció által leírt cselekménysíkok érzelmi rezüméit szögeli körbe egy pörgős és látványos előadásban.
Ez nem a Mester és Margarita színpadi adaptációja, sokkal inkább egy nagyszabású drámai és hightech látomás a Mester és Margarita alapján. Történetesen színpadon, de egyes elemeiben akár egy bölcsész dizsiben is elmenne ez az esztrád-showműsornak dramatizált, zenés-táncos "létfilozófiai" revü.
Az előadásról azt ugyanis semmiképpen nem lehet elmondani, hogy ez lenne"A" Mester és Margarita, azt viszont el lehet, sőt, el is kell,   hogy az alkotókban ez egy ilyen Mester és Margarita élmény.
Aki ismeri  a könyvet, éppen ezért ne is egy  adaptációt várjon, sokkal inkább egy különös hangulatú, mesteri szcenikájú interpretációt. Annak viszont ez az előadás egy élvezhető variánsa.

Egy félórával biztosan hosszabb az előadás, mint  kellene,  nem is az a karcos groteszk, mint  Bulgakov eredetei műve. Talán sokkal érzelmesebb is, és helyenként olyan szájbarágósan, tanítónénisen direktben erkölcsi tanmeséskedni is akar a maga revü jellegével, aminél távolabb semmi nem áll Bulgakov eredeti szándékánál és írói munkásságától. Mégis, ez egy szórakoztató  előadás.
Hacsak nem Bulgakovot kérjük rajta számon. Azt meg inkább ne tegyük...
A rendező (Michal Dočekal) és  a dramaturgok hangsúlyosan a saját Mester és Margarita élményüket  vitték  színpadra. Annak az elemeit nagyították fel, vagy kicsinyítették le tetszésük szerint, ez nem is biztos, hogy majd megegyezik akár a saját olvasói élményünkkel ( jelen sorok írójáéval például biztosan nem); sőt arra sem tennénk le a nagyesküt, hogy Bulgakov eredetei hangsúlyaival megegyezne. Ám ez talán nem is olyan nagy probléma,  hiszen a világirodalom egyik legtalányosabb mesterművének, a Mester és Margaritának éppen az a legnagyobb erénye, hogy nem egy érvényes olvasata van. Még egy olvasóban is változik az élmény újraolvasásoknál, más és mást jelent a víziószerű, már-már spirituális élmény, amit a könyv olvasása nyújt.  Nincs egy érvényes  belső vonalvezetésű cselekménye, hanem mindenkinek azt jelenti a történet, amit akkor és ott jelenteni tud számára. Éppen ezért semmiképpen ne kész elvárásokkal üljünk be hétkor az előadásra, hogy minek, hogyan kell megtörténnie. Hagyjuk magunkat meglepni, csodálkozzunk rá valaki más Mester és Margaritájára, és akkor egy viszonylag élvezhető estét kapunk.


A karakterek bulgakovi hangsúlyai teljesen megváltoztak: Mester és Margarita ha nem is mellékszereplők, de inkább csak
súlypontozásul szolgálnak az előadásban. Woland abszolút és egyedüli főszereplővé növi ki magát,  az ördögi segítőivel együtt.  Jesuát azonban fájdalmasan -és egyedi értelmezés ide, egyedi látomás oda,- érthetetlenül háttérbe szorította a renedező. Az eredetiben, ha nem is szövegre pontosan kimérve, de Woland, mester és Margarita és Jesua azonos súlyú szereplői  a regénynek. Hatásukban biztos. Ebben az előadásban ez nem így történik. Ez súlyos hibája az előadásnak. Ugyanakkor furcsa mód ez lesz az egyik erényének az eredője is, az, hogy Woland és segítőinek a középpontba emelése segít kidomborítani olyan jelentésrétegeket, amiről elsőre szinte lehetetlennek tűnt a színpadi megvalósítása.

Az előadás gazdagon kihasználja  a Víg technikai lehetőségeit. Ezt jól és igényesen teszi. Ilyenkor persze megvan az a veszély, amit számos eőadásban láthattunk már itt a Vígben is, hogy lar pour l`art
, csak a technika és a kápráztatás kedvéért használják a néha szó szerinti  és átvitt értelmű nézővakítást, és az a mondanaivaló rovására megy, vagy rosszabb esetben azt hivatott kipótolni. Itt viszont szerencsésen és jól használják ki a technikát : a mondanivaló és a hatás erősítésére.

Lukács Sándor Wolandja nagyszerű: úgy ördögi és úgy gonosz, hogy közben semleges. Hiszen -mint ahogy az előadás is mutatja- az ördögi bennük rejlik, Woland kiegészítője a jóságnak, és persze kiélvezője az emberiség gonos
zságainak, de nem az oka. Ez különösen Woland bálján, és a Lévi Mátéval folytatott beszélgetései alatt válik teljesen egyértelművé.

"Úgy ejtetted ki a szavakat, mintha nem ismernéd el sem az árnyékot, sem a gonoszságot. De légy szíves egy pillanatra eltűnődni a kérdésen: mivé lenne az általad képviselt jó, ha nem volna gonosz, és hogyan festene a föld, ha eltűnne róla az árnyék? Hiszen árnyékot vet m
inden ember, minden tárgy, kivétel nélkül. Itt van például a domb árnyéka. Csak nem akarod megkopasztani a földgolyót, hogy eltávolítsál róla minden fát, minden élőlényt, csak azért, hogy fantáziád kielégítsd, és elgyönyörködhess a kopár fényben? Ostoba vagy."

Telekes Péter Azazaellója, helyenként maníros, helyenként sok, de mindig meg tud állni ott, amikor  a néző már formálná magában a
belső zsöllyesikolyt: Na ne! Ezt már ne! És Telekes ott hirtelen kijózanítóan bájossá és kisfiússá alakul át. Igen, ha most itt ezen a pontos gyanússá válna számunkra, hogy ez nem a Mester és Maragrita Azazellója, akkor mi is csak bólogatni tudunk. Nem, ez valóban nem az. Ez egy másik Azazaelló...

Réti Adrienn Hellája zseniális. Ő Telekessel ellentétben kikeverte magában az egyediség és a bulgakovi karakter hiteles árnyalatát. Nőiesen gonosz, démoni femme fatale, akiben nem a női lényeg a démoni, hanem történetesen a démoni lényeg nő.

Mészáros Máté kandúrja valahol a próbák során, vagy ki tudja hol, sajnálatosan elveszítette  a bulgakovi karakter kandúrosságát. Mivel ez az egyik leghangsúlyosabb szimbóluma a regény irracionalitásának, a kandúr valószínűtlen emberi mivolta, ezt igen sajnálatos hiánynak érezhetjük. Ugyanakkor Mészáros Máté hozott egy másik karaktert, aki panadnja Azazaellónak, egy kicsit decensebb gonoszként.

Járó Zsuzsa Margaritája tökéletes volt. Nem is igen lehet többet mondani róla: ő volt Mester Margaritája, talán egyedüli érintetlen alakként lépett elénk   a regény lapjaiból. Karakterében legalábbis, ha nem is jelentőségében. "Hiába, aki szeret, annak osztoznia kell a szeretett lény sorsában."- egyedül ezt a bulgakovi szálat tudta teljesen érintetlenül átemelni az előadás Mester és Margarita relációjában.

Jesuáról már ejtettünk szót: eljelentéktelenítették. Bulgakov maga ugyan elég kevés direkt támpontot adott a regényében az erkölcsi színkészeletünk kikeveréséhez, de az egyik ilyen az volt, hogy a Faustból választott mottót:

Kicsoda vagy tehát?
Az erő része,
mely
Örökké rosszra tör,
s örökké jót művel."
(Goethe: Faust
)


Ez fő motívum vonul végig a regény cselekményén is. A Sátán és Jézus ugyan egymás ellentétei, ugyanakkor azonban egymás kiegészítői is. „Mivé lenne az általad képviselt jó, ha nem volna gonosz, és hogyan festene a föld, ha eltűnne róla az árnyék?” Sajnos ebben az előadásban Jesua eljelentéktelenítésével éppen ez a fontos szál a fény-árányék maradt ki. Láthatóan Varjú Kálmánt sem mozgatta meg különösebben belülről ez a koncepció, szürke és érdektelen volt a Jesuája.

Ha az egyébként nézőpróbáló hosszúságú este végére lesz némi homályos déjà vu-nk Az ember tragédiájával kapcsolatban, nem kell rajta nagyon meglepődni: noha  a cseh rendezőnek nyilvánvalóan nem sarkalatosan meghatározó élménye a mi  nemzeti drámánk, mégis, azt megállapíthatjuk, hogy Michal Dočekal rendezőben valami ilyesfajta hatást keltett A Mester és Margarita.

Egyszerűen csak hagyjuk magunkat elsodorni az előadással, és akkor olyan nagy baj már nem is lesz, mint ahogy elsőre tűnhet.


 




Szerző: Pajer Hajnalka
Szólj hozzá
Tovább a falamra
hirdetés