KRITIKA: Színházak éjszakája!
Lodarazs: A nézők éjszakája - 2012.04.01. 16:04
  • Szerintem
  • Szerintetek
    0/10

Túl vagyunk az elsőn. Hagyományt teremtettünk? Reméljük! Mindennel elégedettek vagyunk? Távolról sem! Jó éjszaka volt? Varázslatos volt!


 


Az este első tanulságaként le kellett szűrnöm, hogy akumulátor nélküli fényképezőgéppel nehéz fényképezni, hogy úgy mondjam, lehetetlen. Így sajnos a tervezett képes beszámoló helyett csupán a kép nélküli leírásra kell hagyatkoznom, pedig szívesen megosztottam volna Veletek a látottakat. A másik, hogy nagyon okos dolog volt egy könyvet betenni a táskámba, a hosszú sorbanállásokkor jó szolgálatot tett.


 


A programok változatosak voltak, igyekeztem összes kedvenc színházamba eljutni. Az első állomás az Örkény Színház volt 17 órakor, ahol is az előcsarnokban zenés kávéházat tartottak. Darvas Ferenc ült a zongoránál, néha ő is dalra fakadt, de hallhattunk Takács Nóra Dianát Karády-dalokat énekelni, Kerekes Éva elénekelte az általa ismert egyetlen dalt (Meseautó), Csuja Imre - aki saját bevallása szerint utoljára lánykorában énekelt, ezért eléggé izgult - két dal közé egy Ady-verset is beiktatott, és Bíró Krisztával nemcsak duettet énekelt, hanem a dalt el is játszotta (Legyen a Horváth kertben Budán). Közben kávéházi asztaloknál ülhettünk és a ruhatár egy sarkában berendezett ideiglenes büfében végigehettük a színészek által készített finomságokat, becsületkasszába dobálva a szabadon választott pénzmennyiséget. Ehhez persze egyperces étellap dukált, amin nagyon ötletes volt az ételek fantázianeve, de sajnos nem sikerült egyet sem megjegyeznem (itt tett volna először jó szolgálatot a fényképezőgép...). Mindenesetre megkóstolhattuk többek között Kerekes Vica szilvás-fahéjas süteményét, Epres Attila padlizsánkrémét vagy Csuja Imre kőrözöttjét. Ezalatt az ajtó mellett kihelyezett asztalnál a színészek egymást váltva árultak színházjegyeket és műsorfüzeteket, a többieket pedig az előcsarnokban sétálgatva láthattuk - az ideiglenes büfében Bíró Kriszta segített választani, Mácsai Pál pedig igazi házigazdaként az ajtóból figyelte a vendégek reakcióit.


 


Második állomásom a Radnóti Színház volt, ahová Vámos Miklós Lehetetlen című műsorára igyekeztem bejutni. Mivel a színházban előzetesen azt a felvilágosítást kaptam, hogy egy órával a program előtt elkezdenek sorszámot kiosztani, a 19 órakor kezdődő programra 17:55-kor beálltam a sorba. A sor vége valahol az Andrássy út 35. üvegajtaja előtt volt ekkor, később még ennél is hosszabbra nyúlt. Itt vettem hasznát Vámos Miklósnak miközben hozzá szerettem volna bejutni: egy könyvét olvasva egész gyorsan eltelt a sorban töltött 40 perc. Ekkor még csak mosolyogtam a zúgolódókon, hiszen egy lelkes "éjszakázó" belekalkulálja az estéjébe a hosszú sorállásokat is. Ugyanis a 40 perc végén, amikor már a Radnóti Színház bejáratánál álltam, egy hölgy kijött és felvilágosított minket, hogy a Lehetetlen című műsorra elfogytak a sorszámok, aki be akar még menni, az előcsarnokban meghallgathatja a műsort, ki fogják hangosítani. Pár perccel ezelőtt egy hölgy már hangos káromkodások közepette elviharzott barátnőjével, e bejelentés után pedig egy másik azt vetette a színházi munkatárs szemére, hogy ő tizenkétezer forintért utazott fel. Mindez nem változtatott azon a tényen, hogy végül a színház előcsarnokában ülve, majd miután egy idősebb úrnak átadtam a helyem (kb. 10 ember tudott leülni egy ideiglenes színpadon és néhány kihelyezett széken), állva hallgathattam meg Vámos Miklós műsorát. Előtte még Schneider Zoltántól vettem a büfében egy szendvicset, sorállás közben megbeszéltem az előttem álló lánnyal, hogy a kultúráért áldozatot kell hozni (miután az Andrássy út sarkán álló épületről vakolatdarabok kezdtek el lehullani, majd az eső is elkezdett szemerkélni), az előcsarnokban két hölggyel pedig azon értetlenkedtünk, miért nem lehetett előzetesen regisztrálni és vajon hová fogunk leülni (elfoglaltuk a kihelyezett miniszínpadot). Vámos Miklós egyébként hozta zseniális formáját, első színpadi szerepéről beszélt (mint kiderült, 15 évesen a Radnóti színpadán szerepelt több darabban is, akkori zenekarával) és tévéműsorairól. A szerencsés bent ülők közül a legkisebb, ill. legnagyobb lábmérettel rendelkezők, ill. akinél Vámos-könyv volt (no, itt legalább én is labdába rúghattam volna), megnyerték Vámos egyik könyvének néhány példányát. Az előcsarnokban ülve azonban legalább láthattuk eközben Csomós Marit, aki néhányszor körbesétált és Bálint Andrást, aki a büfénél beszélgetett.


 


Innen irány a Katona József Színház, illetve még egy tanulság: olvassuk el figyelmesen a programot. Hiszen a Nagyszínpad, a Sufni és a Kamra nem ugyanott vannak, így ne a Katonába menjünk, ha a Kamrában van a program. Végülis nem nagy távolság van a két épület között, viszont itt már aggodalom kezdett eltölteni, amikor megláttam a sort. Amikor 20:10-kor beálltam a sorba, annak vége a Oneway üzlet előtt volt (sajnos, nem vagyok jó távolság-felmérésből, úgyhogy nézzétek meg, ha arra jártok, az hány száz méter a bejárattól). Itt sorbanállás közben már elég rendesen elkezdett esni az eső, de még ez sem szegte kedvünket (bár nálam nem volt esernyő, továbbra is hajlandó voltam szenvedni a kultúráért). Viszont amikor kifelé jövet néhány jóindulatú néző figyelmeztetett bennünket, hogy kb. két percért állunk két órát sorban, gyanakodni kezdtünk, hogy ez jó ötlet-e. 35 perc után, amikor már majdnem a Kamra bejáratához vezető sikátor fedett részénél álltam, a mögöttem álló két lány felbátorodott és egy kifelé tartó házaspárt megkérdeztek, megéri-e a sorbanállás. "Nem" - hangzott a válasz, majd elmondták, hogy onnan, ahol mi álltunk még másfél óra bejutni a nézőtérre és ezért egy kétperces jelenetet láthatunk egy olvasópróbából. Ekkor kicsit sajnáltam, hogy legalább a sörkertet nem helyezték ki a sikátorba, hogy a megfáradt sorbanállók legalább felfrissíthessék magukat és leülhessenek egy percre. Itt a lányokkal együtt én is úgy döntöttem, hogy nem várom ki a soromat, inkább továbbmegyek, útközben beszerezve egy forró csokit.


 


Fáradtan és fázva, kissé megcsappant lelkesedéssel érkeztem 21:15-kor a Kolibri Színházba. Itt legalább a 25. sorszámot kaptam meg, amikor 21:30-kor beengedtek és valószínűleg a színház családi jellege miatt, barátságos és nyugodt hangulatban telt a várakozás. A Bors néni előadására érkeztem, ami előtt felhívták a kedves érkezett felnőttek figyelmét, hogy bár kifejezetten felnőtteket vártak ezen az éjszakán az előadásra, a darab gyerekeknek szól, nehogy bárkit csalódás érjen. Voltak gyermekek is szép számmal, akik sokkal türelmesebben várakoztak, mint én például (de ezt már a fáradtság számlájára írom). Egy kb. nyolcéves kislány hihetetlen bölcsességgel válaszolta szüleinek (bár nem hallottam, gondolom, arra a kérdésre, hogy ne menjenek-e inkább haza): "Ha már van egy ilyen lehetőség, én azt szeretném kihasználni." Ez nekem is erőt adott, hiszen még sosem vettem részt Bors néni 80. születésnapján és mikor máskor, mint egy ilyen éjszakán? Az előadás az előcsarnokban kezdődött, ahol mondanom sem kell, nem lehetett leülni, egész éjszakás sorbanállás és színházak közötti séta okán már nagyon vártam, hogy bejussunk a nézőtérre. A játékmester Novák János azonban hamar felrázott bennünket. Kijelentette, hogy ha már ennyi felnőtt van itt, nekik is végig kell csinálniuk azokat, amiket a gyerekeknek. Így megtanultuk a dalokat, amiket majd Bors néninek énekelünk és megtanultunk futóbabként ugrálni (ezt nagyon szigorúan vette, csak második próbálkozásra találta úgy, hogy a felnőttek elég magasra ugráltak). És tényleg: az előadást végigénekeltük és -ugráltuk, a felnőttek (és gyerekek) a színpadra is felmentek, amikor rajzolni kellett, futóbabként kellett ugrálni vagy áruvá varázsolva dobozokba kellett belebújni. Összekapaszkodva énekeltünk a szomszédunkkal, és aki később érkezett (az előadás közben folyamatosan engedték be a később érkezőket), ők is hamar felvették a lendületet és előzetes próba nélkül is bekapcsolódtak a játékba. Bors néniéknek sikerült újraéleszteni bennem a színház iránti lelkesedést, így fél tizenkettőkor az egyik dalt dudorászva rohantam tovább.


 


23:55-kor érkeztem a Vígszínházba, ahol kíváncsi voltam a bolondok napi meglepetésre. Éppen a spárga-verseny közepébe érkeztem: Eszenyi Enikő színházjegyeket osztott ki azoknak a nézőknek, akik le tudnak menni spárgába. Nagy bánatára egy fiú sem volt köztük, nagy meglepetésére viszont három-négy ember helyett kb. 30 lány ült a végén a színpadon, akiknek mind sikerült a spárga. Ezután jött a bolondok napi meglepetés, amiben a nézőknek színészek segítségével vicces feladatokat kellett teljesíteniük. Egy derékig érő hajú lánynak például Kútvölgyi Erzsébet tett parókát a fejére, előzőleg az összes hajat feltűzve. Egy hölgynek "blattolnia" kellett, azaz Lengyel Tamás monológját kellett utánaolvasnia a Makrancos Katából, két hölgy gyaloglóversenyen vett részt Mészáros Mátéval és Réti Adriennel (itt azt is bemutatták, hogyan kell művészien elesni), Hegedűs D. Géza pedig motoros rockernek öltözve vezényelt le egy kvízjátékot két hölgy részvételével. Eszenyi Enikő nagy örömére az élő közvetítés is sikerült az öltözőből, Varju Kálmán és Bata Éva ugyanis egy fiatal párt beöltöztetett Rómeó és Júliának. Ezen felbuzdulva kitalálta, hogy bekamerázza az összes öltözőt és reality show-ként ezt fogjuk nézni hetekig.


 


00:45 perckor hagytam el a Vígszínházat és indultam hazafelé. Az este tanulságai?


1. A fényképezőgépet otthon ellenőrizzük, minden tartozéka megvan-e.


2. Ha nem barátokkal megyünk, vigyünk magunkkal egy jó könyvet.


3. Egy melegebb éjszakán kellemesebben estek volna a séták.


4. A színházak éjszakáján általam eltöltött idő = 7 óra 45 perc


Ebből hasznos (vagyis programon töltött idő) = 4 óra


5. Mi felnőttek is imádunk játszani. A színházbajárók meg pláne.


 


Bár fáradtan, átfagyva és nem teljesen elégedetten értem haza, az éjszaka varázsa velem maradt. Jó volt látni, hogy ennyire sok színházrajongó van, hogy ennyien járunk színházba. Az is jó volt, hogy közelebb kerülhettünk kedvenceinkhez, hiszen sütöttek nekünk, énekeltek nekünk, játszhattunk velük, benézhettünk a kulisszák mögé velük. A nézők többsége türelmesen állt sorba, barátságosan beszélgetett idegen sorstársakkal és tervezte a következő programot. A játékokra pedig mindenhol volt jelentkező. Remélem, jövőre is megszervezik a színházak éjszakáját. De azt is remélem, hogy a zárt programokra előzetesen lehet majd jelentkezni.


 


Jövőre, veletek, ugyanitt?

Szólj hozzá
Tovább a falamra
hirdetés