Nem tudok élni nélküled (musical az Apostol együttes közreműködésével)
Nem tudok élni nélküled (musical az Apostol együttes közreműködésével)

Rendező:Böhm György

Helyszín:Óbudai Nyár Zichy-kastély

Címkék:

Szerintünk
Szerintetek
0/10

Musical két részben
Együttműködésben a Soproni Petőfi Színházzal


Nehéz a boldogságtól búcsút venni, Okosabban kéne élni, Búcsúzik a nyár, Homokvár, Nem tudok élni nélküled - és még rengeteg sláger. Ugye, ismerősek ezek a dalcímek? Mind-mind az APOSTOL együttes elképesztő sikerű dalai! Szinte hihetetlen, de igaz: negyven éve alakult meg az APOSTOL! Ez az évforduló adott apropót, egyszersmind inspirálta az alkotókat a Nem tudok élni nélküled című musical bemutatására. A darab története alapvetően egy 100 éves szálloda átalakítás utáni megnyitója körül bonyolódik, a cselekmények mozgatórugója pedig nem más, mint a szerelem! Az a szerelem, amihez mindennek, és mindenkinek köze van, hiszen nincsen olyan ember, akit valaha ne érintett volna meg, vagy így, vagy úgy. A fordulatokban bővelkedő zenés darabban szinte minden korosztály képviselteti magát. A publikum láthatja, amint az eseményfolyamban fiatalok szerelme bontakozik ki, ugyanakkor szemtanúi lehetünk, hogyan talál ismét egymásra, két régi szerelmes. A szerelem ereje tehát minden akadályt legyőz, történjen az akár a nagybetűs Életben, vagy éppen a színpadon. Azokon a deszkákon, ahol a szereplők viszonylag "könnyű" helyzetben vannak, hiszen tizennyolc igazi sláger segíti őket abban a törekvésükben, hogy eljussanak a boldog beteljesülésig. Természetesen a dalok mellett az előadás nem nélkülözheti a humort sem, a darab vége pedig tartogat egy igazi meglepetést, ami nem más, mint…: a darabbeli szálloda megnyitóján, néhány dal erejéig élőben fellép az APOSTOL együttes!


Előadások:


2012. február 21., 27. és  március 27., 28. 19 óra - József Attila Színház


Szereplők:


Misi - Mikó István


Judit - Egri Márta


Bence - Sövegjártó Áron


Lili - Rárósi Anita


Alex - Boros Zoltán


Ági - Nyírő Bea


Tibor - Győri Péter


Rudi - Szabó Dávid/Győri Csaba


Réka - Tébi Márta


Patrik - Beszterczey Attila


Pista bácsi - Benkő Péter


Karellné - Szabó Anikó


Kitty - Borbély Krisztina/Virga Tímea


Kovács Piroska - Magyar Tímea


koreográfus - Borbély Krisztina, díszlettervező - Bátonyi György


 

Utolsó módosító: ZsuzsannaKreszacs
HASONLÓ előadások
Belépés
Tovább a falamra
hirdetés
Teljes toplista