Márai Sándor: AZ IGAZI
Szerelmi történet egy részben
Bemutató: 2009. január 9. – Pinceszínház
Szereplők:
Ilonka – Györgyi Anna
Péter – Varga Zoltán
Judit – Szávai Viktória / Bacsa Ildikó (2009. január-június)
Lázár – Mertz Tibor
Rendező: KŐVÁRY KATALIN
Márai Sándor Az igazi című kisregényét 1941-ben jelentette meg. A mű nagy sikert aratott, többen Márai legegységesebb, legértékesebb írásának tartják. Hogy ő maga is értékesnek gondolta, azt az bizonyítja, hogy majd negyven év múlva, 1979-ben megírta a történet folytatását Judit címmel. Judit Az igazi furcsa szerelmi négyszögének egyik szereplője. Az igazi két párhuzamos monológ, a Judit is monológ-formában íródott, végül Márai megírta a történet harmadik részét „…és az utóhang” címmel. Ebben már az eredeti négy szereplő nem jelenik meg, csak beszélnek róluk.
A monológ-forma színészeket kíván, így a színpadi változat a történet négy szereplőjének saját szemszögéből elmondott vallomása. Ebből következik, hogy a játék idején már túl vagyunk a történeten. A színpadi játék során mindenki megpróbálja igazolni, vagy legalábbis magyarázni akkori tetteit, gondolatait. Természetesen a múltban történt jeleneteket is felidézik.
A vallomások fájdalmasak, őszinték, kegyetlenek, és új megvilágításban láttatják azt a témát, amivel oly sok Márai-mű fogalakozik: a nő és a férfi örök küzdelmét, egymásra találását és elválását. Itt is találkozások és elválások alakítják a szereplők sorsát, de természetesen – ez is Márai sajátossága – soha nem abban a konvencionális meseszövés-irányba, amit várnánk. Kiszámíthatatlan és meglepő – de mindig hitelesen emberi – cselekvések és történések bilincselik le a nézőt.