A Nemzeti Színház készülő előadásában Évát és Ádámot két törékenyen fiatal ember játssza – Tenki Réka és Szatory Dávid -, akikhez a gyermekkor naiv álmodozó ártatlansága még közelebb áll. Útjuk a történelmi képeken keresztül a felnőtté válás, az önmegismerés küzdelméről is szól. Kalandjuk korántsem veszélytelen, mert a felfedezőút tétje legvégül a szerelem és a boldogság maga. Lucifer, a fényt hozó – László Zsolt – inkább játékostársa a fiataloknak, ki nem mondott kételyeik és kétkedéseinek hangadója, mintsem mitologikus gonosz. Az Úr – Blaskó Péter – nem csak a mű elején és végén jelenik meg, hanem az események sorát ugyanúgy végigköveti, mint Lucifer. Nem egy bölcselkedő aggastyán, hanem tevékeny gondolkodó, aki kíváncsian és aggódva figyeli teremtményei metamorfózisát. Fiatal színészek játsszák a Tragédia többi szerepét is, állandó jelenlétük – minden történelmi színen ugyanők vannak jelen – arccal látja el, megszemélyesíti a jeltelen, névtelen tömeget. Az előadás egyszerű, világos, közérthető gesztusokkal, mai színházi nyelven fogalmazza meg Madách egyetemes gondolatait.