• Szemes Mari 80

    2012-05-05 18:16:08

    Idén lenne 80 éves éves Szemes Mari Kossuth- és Jászai Mari-díjas díjas színésznő, kiváló művész. Mi az ami először felidéződhet alakjából? Sötét szeme, komoly, meleg tekintete, finom alt hangja, fotogén arca. És még?

     

     

     

     

     

     

     

     

    Eszünkbe juthat az is, hogy a filmekben jórészt pozitív karaktereket játszott, valamint az is, hogy hosszú időn átívelő együttműködése volt Mészáros Mártával és Kovács Andrással.

     

     

    1932. május 7-én született Sasváron (ma Szlovákiához tartozik). A Színház és Filmművészeti Főiskolán Gellért Endre osztályába járt, olyan nagy formátumú művészekkel együtt, mint Berek Kati, Váradi Hédi, Hacser Józsa, Horváth Teri, Buss Gyula és Szénási Ernő. 1952-ben kapta meg a diplomáját.

     

     

     

     

    A fiatal pályakezdő

     


    Már főiskolás korában igazi színház juttatta főszerephez: ő volt a Liliomfi Erzsikéje, és játszhatta Ilmát a Csongor és Tündében. Vámos László 1977-ben a Hungaroton számára hanglemezt készített Vörösmarty Csongor és Tündéjéből. Ilma szerepét itt is Szemes Mari kapta. A teljes felvétel itt hallgatható meg.

     

    A szegedi években drámai hősnőket és primadonnákat alakított. Igazi otthona a József Attila Színház lett, ahol számtalan szerepet játszott; a direktorok keresték a „testére szabott" feladatokat, ő pedig remek alakításokkal hálálta meg a felé áramló bizalmat. Meggyőzően formálta meg a modern témájú drámai alkotások hősnőit, sikeres volt a klasszikus darabokban is. Legmaradandóbb alakításai között tartják számon Kertész Ákos Névnap című drámájának Ilonáját, Németh László A nagy család Katáját, Robert Bolt Éljen a királynő Angliai Erzsébetét, vagy Osztrovszkij A hozomány nélküli menyasszony Larisszáját, a Rozsdatemető Pék Máriáját, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül Pólikáját, a Volpone Canináját, A makrancos hölgy Katáját, amelyet óriási temperamentummal játszott.

     

     

    Először a Madách Színházhoz szerződött, majd Szegeden játszott. 1954-ben a Petőfi Színházban lépett fel egy évadon keresztül. Ezt követően huszonkilenc évig volt a budapesti József Attila Színház vezető művésze.

     

     

     

     

     

     

    A befutott színésznő

     

    1984-ben átszerződött a Nemzeti Színházhoz, amelynek haláláig tagja maradt. Utolsó színpadi szerepe a Nemzeti Színházban a dajka volt Shakespeare Rómeó és Júliájában.

     

    Hogy milyen volt hangjának barnasága? Itt hallható versmondás közben.

     

    A filmezés

     

    Szemes Mari nevét említve sokaknak minden bizonnyal először a Kár a benzinért! "fényes szavajárású" Baloghnéja ugrik be, amint felébreszti mélyen alvó férjét, Pécsi Sándort, hogy az éjszaka közepén menjenek el szórakozni, majd egy balatoni lokálban néhány ártalmatlannak látszó gin fizztől jól becsiccsent.

    Bán Frigyes 64-es vígjátékából itt látható egy részlet Szemes Marival és Pécsi Sándorral (ja és a fiatal Szörényi Leventével).

     

    Szemes Mari 1949-ben állt először felvevőgép elé. Számos magyar filmben szerepelt, volt cselédlány (A harangok Rómába mentek, 1958), munkásasszony (Égre nyíló ablak, 1959), korcsmárosné (Kakuk Marci, 1973), nagymama (Napló gyermekeimnek, 1983). Egyik legemlékezetesebb alakítása Iboly, az átkozódó cigányasszony volt Mihályfi Imre 1985-ben forgatott Átok és szerelem című zenés tévéjátékában.

     

     

     

     

     

    A Filmszínésznő

     

    Játszott cselédlányt Jancsó Miklós(A harangok Rómába mentek), munkásasszonyt Kovács Andrásnál (Zápor), valamint egy televíziós és egy moziba készült Kakuk Marci adaptáció is megtalálható szerepeinek listáján.

    A Cseres Tibor regényéből készült , az 1942-es bácskai vérengzést feldolgozó Hideg napokban Milenát, az 1968-ban készült Falakban a Latinovits Zoltán játszotta főszereplő feleségét alakította.

    1968-ban dolgozott először Mészáros Mártával (Holdudvar), aki a Napló-trilógiájának két észében (Napló gyeremekeimnek, Napló szerelmeimnek) a nagymama szerepét osztotta rá. Utolsó filmes munkája Szabó István Hanussen c. filmje volt.

    "Hej, ha az én galambocskám, Galuska Galagonyovics ezt megérhette volna!"

    Az ötpercenként elrebegett sóhajjal a dadust játszó Szemes Mari lejátszotta a színről a többi szereplőt, beleértve még a Ványadt bácsit alakító Alfonzót is.

    Nagyon jó érzéke volt a nevettetéshez is. Schütz Ila - Szemes Mari: Csirágné és Karakánné c. elhíresült jelenetük

    itt látható.


    Videó a Színházkolónián!

     

    Művészi munkáját számos rangos kitüntetéssel ismerték el. Két alkalommal kapott Jászai Mari-díjat (1960, 1970), 1979-ben kiváló művész lett, a Kossuth-díjat 1985-ben kapta meg. Hosszan tartó, súlyos betegségben ötvenhat évesen hunyt el Budapesten, 1988. december 10-én.

     

    Exkluzív képgaléria

    Szemes Mari ezer arca

     

     

     

     

    Címlapfotó 1

     



     

     

    Civilkép

     

     

     

     

    Színésznő 1

     

     

     

    Színésznő 2

     

     

     

    Címlapfotó 2

     

     

     

    Címlapfotó 3

     

     

     

     

    A királynői profil

     

     

    És te milyen emléket őrzöl róla? Írd meg az adatlapja mellé kommentben!

     


    HÍR első kézből:

    Szemes Mari emléktáblát avatnak

    Május 7-én délelőtt 10 órakor leplezik le a színésznő emléktábláját a XIII. kerület Katona J. u. 26. alatt, egykori lakóhelyén. A táblát lakossági kérésre a kerületi önkormányzat állítja. A XIII. kerület duplán volt az otthona, nem csak itt élt, de a második otthonának számító munkahely szintén a kerülethez kötötte. Az angyalföldi közönség a mai napig nagy szeretettel emlegeti szerepeit, ahogy a Katona utcai háznak a lakói is emlékükben őrzik a Szemes családot, és a művésznőt.

    Szüleivel később Budapestre költöztek, és Újlipótvárosban, a Palatinus házban találtak új otthonra. A később híressé vált színésznő fiatal lányként, szüleivel a Katona József utca 26-os számú házban, az I. emeleten lakott. Később bár elköltözött, de nem ment messzire: a Szent István park közelében, az Újpesti rakpart 29-be. Ezt a lakást már nem élvezhette sokáig, hosszú betegség után 1988. december 10-én hunyt el.

     

    Forrás:  303 magyar színész, akiket látnod kell, mielőtt meghalsz

    MTI-Panoráma - Tóth Ágnes, Sajtóadatbank

    OrientPress Hírügynökség

    Fotók: Színházi Élet



    Címkék: kerek évfordulók, Szemes Mari
    Szerintetek
    0/10

bezaras mi hogyan mit facebook reg mi hogyan mit facebook reg