• Bolha a fülbe Márcus 25-én mutatják be Mohácsi János Bolha a fülbe c. rendezését a Radnóti Színházban

    2012-02-19 17:30:28

    Márcus 25-én mutatják be Mohácsi János Bolha a fülbe c. rendezését a Radnóti Színházban. Szinte az egész társulat részt vesz az előadásban.

     

    A szerző: Georges Feydeau

    1890-ben kezdte el a nagy francia vígjátékíró elődök műveinek módszeres tanulmányozását, majd azokból ihletet (és technikai tudást) merítve megírta Champignol malgré lui című vígjátékát (Hamvai Kornél átiratában: A tartalék tartalékos), amivel nemzetközi nevet szerzett magának. Mintegy hatvan komédiájának nagy része bepillantást enged a párizsi félvilági életbe, és közös jellemzőjük a rafinált cselekményvezetés, a szellemes párbeszédek, a félreértések és különös egybeesések végtelen láncolata.

    Minden sikere ellenére Feydeau szomorú véget ért. Válása, nagyvilági, pazarló életmódja (a Maximban például saját asztalt tartottak fönn számára), játékszenvedélye miatt súlyos anyagi gondokkal küszködött, míg végül szifilisz okozta idegrendszeri sorvadás miatt zavart elmével halt meg 1921-ben, 58 éves korában.

    A kacagás remetéje

    „Feydeau, a nagy mulattató, a kacagás viharainak fölényes igazgatója röstellte, hogy mint ember oly savanyú, oly kétségbeesett volt, mint a legrosszabb emésztésű gyomorbajos és talán ezért: alig ment emberek közé. Hisz megjelenése csak csalódást kelthetett volna. Az emberek azt hitték, hogy ha Feydeauval beszélnek, legalább is egy viccet visznek haza, amin egy hétig lehet nevetni. És Feydeau talán nem akarta kiábrándítani a derék, lelkes embereket, nem akarta lesújtani őket a maga keserűnél keserűbb életfilozófiájával, nem akarta lehűteni őket a melankóliája hideg zuhanyával, tehát inkább elkerülte őket. Párizs legszomorúbb, legmagánosabb, legvigasztalhatatlanabb embere Feydeau lehetett.”

    (részlet Színi Gyula 1921-ben, Feydeau halálára írott cikkéből)

    Bolha a fülbe

    Bár mi, magyarok bogarat ültetünk a másik fülébe, ha olyasmit közlünk vele, ami aztán nem hagyja nyugodni, a franciák bolhát. Persze nem szó szerint. A mondás eredete még a középkorra nyúlik vissza, amikor nem volt ritka vendég az emberi testen a bolha, a tetű, és egyéb ízeltlábú élősködők sora. Persze már akkor is igyekeztek mindent elkövetni, hogy megszabaduljanak a kis parazitáktól, de egy fülbe keveredett verdeső, mocorgó, csipkedő jószág különösen kellemetlen lehetett. A „bolha a fülbe” kifejezés első írásos említése a 14. századra datálható: egy meglehetősen buja francia versben fordul elő, ám egészen más jelentésben; a bolha itt a vágykeltés (eléggé sajátos) eszköze. Franciaországban ugyanis csak a 16. század vége felé kezdték a mondást a mai értelemben használni, egészen addig a másik iránt érzett vágyat szimbolizálta. A hollandok megint másképp értik; náluk, akinek bolha van a fülében, az izgága, ideges, nyughatatlan, ami – lássuk be – teljesen érthető.

    Színlap

     

    Victor Emmanuel Chandebise/Poche

    GAZSÓ GYÖRGY
    Raymonde Chandebise SZÁVAI VIKTÓRIA
    Carlos Homenides de Histangua SCHNEIDER ZOLTÁN
    Lucienne Homenides de Histangua PETRIK ANDREA
    Camille Chandebise CSÁNYI SÁNDOR
    Doktor Finache SZOMBATHY GYULA
    Romain Tournel ADORJÁNI BÁLINT
    Étienne FORMÁN BÁLINT eh.-TEVA ösztöndíjas
    Antoinette SÁRKÖZI-NAGY ILONA
    Baptistin SOMODY KÁLMÁN
    August Ferraillon SZERVÉT TIBOR
    Olympe Ferraillon KOVÁTS ADÉL
    Rugby KLEM VIKTOR
    Eugénie

    ANDRUSKO MARCELLA eh.

    Dramaturg: Mohácsi István, Hárs Anna

    Díszlet: Khell Zsolt

    Jelmez: Remete Kriszta

    Világítás: Baumgartner Sándor

    Zene: Kovács Márton

    Ügyelő: Szalai Péter

    Súgó: Serfőző Andrea

    A rendező munkatársa: Őri Rózsa


    Rendező: MOHÁCSI JÁNOS

    Bemutató: 2012. március 25. vasárnap 19.00

     

    Forrás: Radnóti Színház


    Címkék: Mohácsi János
    Szerintetek
    0/10
Kommentek

bezaras mi hogyan mit facebook reg
Május 19
Peer Gynt (koncert-színház) Grieg zenéje Ibsen színművének részleteivel a színpadon. Közreműködnek a Nemzeti Színház társulatának...
Május 31
PAN kreátorok - újratöltve Hogy mennyire bulis is a pantomim, arra a PAN kreátorok szolgáltat élő bizonyítékot lazán és szellemesen, kellő...
Június 3
Budapesti Wagner-napok 2012 A Budapesti Wagner-napok 2012 A Budapesti Wagner-napok 2012 programja: 2012. június 03. Richard Wagner:...
Esemény ajánlása