Pálos György
Pálos György

Vezetéknév: Pálos

Keresztnév: György

Születési hely Budapest

Születési idő: 1920

Halálozás éve: 1970

Szerintünk
Szerintetek
0/10

Budapest, 1920. május 8. – Budapest, 1970. január 3.

születési neve: Patrovits György

 

Eredeti neve Patrovits György, amit a II. világháború után Pálos Györgyre változtatott. 1940-ben végzett az Országos Színészegyesület színiiskolájában. Ezt követően Szegedre szerződött, rövid időt játszhatott, mert behívták katonának. Hadifogságba esett, csak 1948-ban érkezett haza. A Vígszínház szerződtette, rövid kitérőt tett a Vidám Színpadon, majd az Operettszínházban. 1952-ben került a Néphadsereg Színházhoz, itt játszott kényszerű visszavonulásáig, 1965-ig. Ekkor orvosai eltiltották a színpadtól, ezután csak szinkron és rádiószerepet vállalhatott. Haláláig Nagykovácsiban élt egy „parasztházban” feleségével, Olty Magdával.

 

Egyaránt szerepelt modern és klasszikus darabokban, de a Szent Johanna Dauphin-je és a Háború és béke Napóleonja alakítása mellett a filmvásznon is megmutatkozott nézői előtt.

 

Látható volt Bendics mérnökként a Gázolásban és Martinovics Ignácként A császár parancsában. Kiváló karakterszínész volt, főszerepeiben is utánozhatatlan. Bármely figura megformálásakor is önmaga maradt. Stílusában egyszerre volt intellektuális és ösztönös, gesztusai visszafogottak, mikből sistergett a túlfűtöttség. A szolid, elegáns külső mögött lángolt a szenvedély. Talán ezért is övezi alakját valamifajta sejtelmes titokzatosság. Nagyon szerette a zenét, de nem csupán mint hallgató élvezte, komolyan foglalkozott zeneszerzéssel is. Ám mindkét hivatás teljes embert követelt, ezért választásra kényszerült. A színészetet választotta. Kellemes, mélyen zengő, nemes orgánumát a rádió is egyre gyakrabban használta fel szinkronizálásra. Egészen addig, míg 1962. december 10-én egy színházi próba közben rosszul nem lett. Kórházba szállították, s megállapították, hogy a szívével van baj. A hadifogság megpróbáltatásai és önégető életmódja mindössze 50 évet engedélyezett számára.

 

 

Forrás: wikipedia.org

bezaras mi hogyan mit facebook reg mi hogyan mit facebook reg
Teljes toplista